V. Mergen Várpárbaj by Hilda

2011, június 18. szombat

Pénteken kezdődtek az előkészületek.
Szombaton 7-kor volt a gyülekező, ekkor lettek a díszítő elemek kitéve, a sátor fölállítva és Híd védő harcosok elhelyezve.
Nagyon kellemes időben 9-kor kezdődött a Várpárbaj a gyermekek versenyével. Kimagasló teljesítményével a küzdelmet Zora nyerte. Sokan drukkoltak ennek a pici lánynak a külső nézelődök közül is, nem alaptalanul, megérdemelten győzött. Ezüstérmes lett Szabó Bence szintén remek teljesítménnyel Bronz érmes lett Kovács Botond negyedik Kárpáti Niki, ötödik Kovács Rita, valamint hatodik helyezett Gódor Botond.

Fél 11 után kezdődött meg a felnőttek versenye. Az idő továbbra is kegyes maradt hozzánk, igazán kellemes volt a hőmérséklet, kicsit felhősvolt ég, csak a szél döntögette le néha a várvédőket. A korábbi évekhez képest Szilárd ismét újdonságokkal szolgált, ilyen volt a két eredeti rajzok alapján készült lobogó a vár két oldalán, valamint a kis jurta, melyek nagymértékben emelték a vetélkedés fényét. A versenyen 28 induló volt(vendégeink voltak a Szilasi és a Veresi íjászok közül néhányan), melyből 18-an jutottak tovább az elődöntőbe és 6-an a döntőbe. A versenyt Ifj. Bukó László nyerte, második Kurfis Ákos, harmadik ifj. Kamarás Szilárd lett. További helyezettek: Bukó László, Veres Botond és Dömötör Zoltán.
Nagyon jó volt ismét együtt lenni és felszabadultan mókázni tradi íjjal (hiszen már sokan áttértek más kategóriára, illetve nagyon régen nem lőttek). Köszönet a szervezőknek, akiknek itt nem ért végett a munkájuk, hiszen a főtéren össze kellett pakolni és tisztán otthagyni, valamint a Nyilazdában és a Raktárban mindent a helyére tenni.
Köszönjük! Nagyon jól éreztük magunkat!